Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Újra itt?!

2018-02-20

Hello mindenkinek. Itt Sasha..
2018. feb. 20.-a van, Informatika óra.
Mivel lemaradtam tananyag közben, ezért úgy döntöttem folytatom a blogolást. Ezentúl rengeteget fogok írni. Sajnos vagy nem sajnos, van miről... Szerelmi élet, családi problémák, barátok vagy sem, szóóóval tényleg van miről írnom.
A tanár sétálgat a teremben, én pedig mentegetőzve mondtam hogy sajnos lemaradtam és feladtam ^-^".
Most belegondolva szinte egy éve nem blogoltam. Azóta volt egy fél éves kapcsolatom, aztán szakítás után 3 hónap kemény depresszió, vagy akár megőrülésnek is lehetne mondani.
Elkezdtem vagdosni magam, ütni mindent amit értem, túl sokat mentem inni barátokkal, elkezdtem hazudni az ősöknek, balhéztam, voltak verekedések, hátba szúrtak, elvesztettem a valaha volt legjobb barátnőm, és egy "barátom" aki a nővére volt, cserben hagytak, és megaláztak.
Eközben a 3 hónap közben a fiú végig próbálkozott....De nem akartam már őt. El szerettem volna felejteni mindent és "új" életet kezdeni. És sajnos rossz módon próbáltam felejteni. Volt 2 fiú aki próbálkozott. Az egyikkel semmi sem történt, néztünk egy filmet, beszélgettünk majd lekísért buszra és többet nem láttuk egymást... A másikkal elmentem autózni..csőbe akart húzni, rám mászott és leállítottam. Vissza vitt a szórakozóhelyre a kérésemre és többet nem láttuk egymást.
"Elvesztegetett hónapok, rosszul voltam akkor de azt hiszem már jól vagyok." Eközben a srác rengeteg lánnyal kavart, hazudott...De nem hagyta hogy ne legyünk együtt...
Így összejöttünk. Decemberben, újra összejöttem vele. Sokak szerint orbitális hibát követtem el. Sokszor megfordult nekem is a fejemben ez, de nem tudok mit tenni ha szeretem a hibái ellenére is.
Mivel szinte azt éltem át a 16 évem alatt mint Hannah Baker, így gondoltam leírom az én 13 történetem, és Blogról blogra elmesélem mi történt.
Remélem tetszeni fog nektek, véleményeket szívesen olvasok. Viszont mélyebb negatív véleményeket akkor fogadok el ha már írtam több sztorit.
Sasha voltam...

Hozzászólások (0)